Családfakutatás – hogyan vágjunk bele?

Sokan kíváncsiak arra, hogy honnan is származnak és kik az őseik, de csak kevesen vágnak bele a családfakutatásba, akik pedig nem teszik, többnyire azért, mert nem tudják, hogy hogyan is állhatnának neki. Alábbi cikkünkben ehhez adunk néhány tanácsot.

A családfakutatás lényege, hogy a lehető legkorábbra visszavezessük a leszármazásunkat. Ahogy egy hosszú út, úgy a családfa feltárása is egy első lépéssel kezdődik, ez pedig a lehető legtöbb dokumentum begyűjtése. Ilyenkor fel kell keresni a még élő, idős rokonokat is, hiszen a legkorábbi születési anyakönyvi kivonatok náluk lesznek megtalálhatóak, és természetesen ők még tudnak mesélni is olyan ősökről, akikre a mai nemzedék már nem emlékszik. Minél több az adat, annál könnyebb lesz elindulni, éppen ezért ezt a lépést nem lehet kihagyni.

Ha ez megvan, akkor kezdődik csak a neheze! A családfakutatás következő lépéséhez ugyanis utazni kell, levéltárakat látogatni, adatokat keresni, ami hónapokig is eltarthat, de az is előfordul, hogy évekbe telik, mire a legutolsó információmorzsa is napvilágot lát. Erre a legtöbb embernek nincs ideje, főleg teljes idős állás és család mellett, ezért aki teheti, családfakutató szakértőt bíz meg a feladattal.

A legutolsó lépés, ami lezárja a családfakutatást, magának a családfának a megrajzolása. Ez természetesen nem kötelező, de érdemes, hiszen így a teljes leszármazás látható, mi több, akár egy otthon dísze is lehet, és mivel ezek egyedi, az esetek egy részében kézzel készült grafikák, az értékük is magas, és nem csak eszmei szinten. Ha pedig már megvan, akkor érdemes a későbbiekben kiegészíteni, hogy a leszármazottaknak már ne legyen szüksége a kutatás kivárására.

Amennyiben Ön is szeretné megismerni a leszármazását, de nincs ideje a családfakutatásra, akkor a szükséges dokumentumok összegyűjtése után bízzon meg bennünket a feladattal! Ha kérdése lenne, vagy szeretné, ha elvégeznénk az ősei felkutatását, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!