A címerkészítés több folyamatot foglal magába, melyek mindegyike egyaránt fontos a tökéletes végeredmény szempontjából.
A címerkészítés folyamata kétféleképpen indulhat: a megrendelő ősi címerének, illetve leszármazásának kutatásával, avagy a személyes igényeinek feltárásával, és ez alapjaiban határozza meg a címerkészítés árát is, hiszen nem mindegy, hogy hosszas kutatás előzi-e meg a címer készítését, vagy csupán egy viszonylag rövid felmérés, és persze az egyeztetések a munkafolyamat során.
Minden esetben a heraldika szabályainak betartásával készül el a megrendelt címer. Az első lépés a címerpajzs alakjának meghatározása, majd a pajzs felületének felosztása, ami lehet függőleges és vízszintes is. A címerkészítés folyamatának következő lépése a borítások kialakítása, majd az ábrák megtervezése, amelyek mesteralakok, vagy címerképek lehetnek. Az utolsó lépés a sisak, majd a korona megtervezése, ez utóbbi azonban többnyire nem kerül kialakításra, mivel a legtöbb esetben csak a címertanban jelenik meg.
A címerkutatás az előzőekhez képes sokkal bonyolultabb folyamat, de nevezhetjük bizonyos szempontból egyszerűbbnek is, hiszen ebben az esetben a címert nem kell elkészíteni, de legalábbis nem úgy, mint egy egyedi megrendelés esetében. A címerkutatás folyamata ugyanis leginkább arról szól, hogy a megrendelő családjának, illetve felmenőinek létezett-e a korábbiakban valamilyen címere, és az milyen lehetett. Ez a gyakorlatban hasonló, mint a családfakutatás, azaz meg kell tudni, hogy a család egyáltalán nemesi származású-e, és, ha igen, fel kell kutatni az erre vonatkozó írásos dokumentumokat is. Előbb, vagy utóbb, de előkerülnek majd azok a feljegyzések, amelyek alapján ez eldönthető, illetve azok is, amelyek tartalmazzák a családi címert is. A címerkutatás folyamata itt ér véget, és, ha a megrendelő is úgy akarja, a címert el is kell készíteni. Ebből a viszonylag rövid leírásból már sejthető, hogy a címerkutatás ára valamivel magasabb, mint az egyszerűbb címerkészítésé, ám még így is megéri!
Cégünk többek között címerkutatással, illetve címerkészítéssel is foglalkozik, és ezekhez kapcsolódóan természetesen a családfakutatás is a tevékenységi körünkbe tartozik. Akár családja, akár vállalkozása, vagy egy intézmény címerét szeretné elkészíttetni, nyugodtan ránk bízhatja a feladatot. A címerkészítés ára kifejezetten kedvező, még a címerkutatással együtt is, tehát, ha szeretné megtudni, hogy ősei milyen címerrel rendelkezhettek, érdemes hozzánk fordulnia. Többéves tapasztalattal vállaljuk a címerkészítést az Ön elképzelései szerint is, és természetesen a heraldikai szabályokat is maximálisan betartjuk eközben. Abban az esetben is érdemes bennünket választania, ha nem csupán a családi címert szeretné megismerni, de a családfa felkutatását, illetve annak ábrázolását is szakértőkre szeretné bízni.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a címerkutatással és -készítéssel kapcsolatban, illetve, ha szeretne megbízást adni cégünknek, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!